Jump to content
Nagykovácsi Teleki-Tisza Kastély
Projektek Nagykovácsi Teleki-Tisza Kastély

Nagykovácsi Teleki-Tisza Kastély

2014-2016 Műemlék Nagykovácsi

Leírás

A kastély építéstörténete:

Két fő építési periódus határozza meg a Teleki-Tisza-kastély mai megjelenésének kialakulását. Az első periódus az 1840-es évekre tehető, amikor az épület még egyszintes volt. Ekkor még a kastély főhomlokzata a Kossuth utca felé néző északi hosszanti homlokzat volt. A második fő építési periódus az 1880-as évekhez köthető, amikor megépült az emeleti két torony, melyeket padlástér köthetett össze. Ekkor épült ki a tájképi kert. Így a kastély fő megközelítése már az új kerten keresztül vezető kanyargós kerti útról történt, ahonnan a keleti (rövid, erkélyes) homlokzatra lehetett először rálátni. Ez tette szükségessé a keleti homlokzat átalakítását is, ekkor kapta meg a kastély a kertre néző nagy teraszt is. A felújítási munkák 2016 és 2018 között zajlottak.

Tervezési szempontok:

A kastély épületét tekintve törekedtünk az eredeti térstruktúra helyreállítására. A falkutatások során több feltárt, 70-es években befalazott eredeti falnyílást helyreállítunk. Ugyanakkor az idő során elpusztult, hitelesen nem rekonstruálható épületrészek esetében olyan építészeti megoldásokat választottunk, amik a mai kor igényeit figyelembe véve is jól használható tereket eredményeznek. Ilyen például az emeleti két torony épületrész közötti terület, ami a 70-es évek átalakítása során jött létre. Nem tudjuk, hogy eredetileg hogyan nézett ki ez az épületrész, ezért itt korszerű épületszerkezeteket alkalmazva homogén transzparens üvegezett felület fogja össze a két tornyot. Tervezési szempont volt, hogy mindent megmutassunk az eredeti épületből, ami a felmérés és kutatás során előkerült, de az is, hogy az elpusztult épületrészeket úgy újítsuk meg, hogy ne hamisítsunk XIX. századinak mai tervezésű, korábban elpusztult épületrészeket. A kastély környezetének beépítését tekintve helyreállítottuk a XIX. századi állapotot. Ennek megfelelően elbontásra kerültek az eredeti, Kossuth utcára merőleges kisebb épületek közé, az utcával párhuzamosan beépített XX. századi, történeti értékkel nem bíró épületek. Így a kastély épület kiszabadult a korábbi beszorított állapotából, újra láthatóvá vált a Kossuth utca felől és megközelíthető az új díszparkon keresztül.

A tervezők célja az 1840-es években egyszintes, majd az 1880-as években kétszintesre bővített Teleki-Tisza-kastély minden olyan elemének helyreállítása volt, amelyről kellő adat állt rendelkezésre hiteles források alapján. A felújítást jelentős kutatási munka előzte meg. A kétszintes épület emeletén a két torony közötti épületrész estén nem álltak rendelkezésre hiteles források az eredeti állapotról, ezért a tervezők kortárs elemekkel egészítették ki ezt az épületrészt, amely az új rendezvényhelyszín funkciót korunk igényeinek megfelelően ki tudja szolgálni.

Az épületet körbevevő kastélypark nagy értéke, hogy máig egybefüggő tájképi kertként maradt fent az eredeti méretével, ami kevés kastély esetében van így hazánkban.



Projektinformáció

Fő tervező:
Magyar Cserkészszövetség Mérnökiroda
Vezető építész:
Gyulai Attila, Katona András, Riedel Miklós
Építészek:
Vámos Zoltán, Baksa Péter, Dudás Martin, Panyi Péter, Szanics Mihály, Záhonyi Rebeka
Funkcionalitás:
Műemlék
Tervezés éve:
2014-2016
Helyszín:
Nagykovácsi
Állapot:
megvalósult
Bruttó terület:
1 500 m2